Blinkie


Facebook

Scrapbook.hu on Facebook

Blogarchívum

2010. április 8., csütörtök

Stúdió - 9. Ma egy kicsit másként...

Sziasztok!
Ma estére szabad napot szavaztam meg Giginek, így az aktuális blogbejegyzést én (Betsie) írom meg és egy kicsit rendhagyó lesz az utóbbi 8-hoz képest, amelyekhez mostanra már biztosan hozzászoktatok.
Ezt a bejegyzést, vagy hívhatjuk akár önvallomásnak is, a saját blogomra szántam, amelyet - ahogy előbb néztem - november 26-a óta nem frissítettem.
Nevezhetnénk akár cikinek is, de mégsem tartom annak - viszont szeretném immáron Veletek is megosztani, hogy ez és még számos dolog, amelyet talán úgy éreztetek, hogy el lett hanyagolva - miért történt.
De kezdem az elején - ígérem részletekbe nem megyek bele és rövid leszek - 2008. márciusában Gigi megosztotta velem nagyszabású tervét és ötletét, amelyből először a Scrapbookozz Velünk magazin, majd később a Scrapbook.hu kinőtte magát. Fantasztikusnak tartottam az első pillanattól fogva és azóta sem ingott meg a hitem, hogy ez az én utam (is), bár rengeteg nehézséggel kellett megküzdenünk.
Az egyik legádázabb ellenségünk az idő lett. Amelyből sosincs elég és amelyik nagyon gyorsan telik. Nagyon sokszor hajnalig a gép előtt ültünk és csak csináltukcsináltukcsináltuk a dolgokat azért, hogy a magazin vagy maga a honlap úgy nézzen ki és úgy működjön, ahogy már megszokhattátok. (És persze a hajnali 2-ig történő billentyűcsapkodás után reggelente 7.45-kor vasalt ingben, széles mosollyal kellett - volna - megjelennem a munkahelyemen. Képzelhetitek!)
Mégis, legelszántabb próbálkozásaink ellenére is, sokszor tapasztalhattátok, hogy a határidőkben csúszások következtek be, személyesen a honlapon (a fórumon csevegések formájában és a galériában hozzászólások formájában) nem tudtunk jelen lenni. Pont a számunkra legfontosabb és legértékesebb (no és legélvezetesebb) részből nem tudtuk kivenni eléggé a részünket: NEM TUDTUNK ANNYIT 'VELETEK LENNI', mint amennyit szerettünk volna.
Pontosan ezért álmodtunk magunknak egy közös munkahelyet, ahol a feladatokat megosztva, állandó személyes kapcsolatban állva fel tudjuk gyorsítani a munkavégzést és ezáltal több időnk jut rátok, hőn szeretett drága scrapbookos közösségünkre - és persze megvalósulhat egy állandó helyszíne klubjainknak és tanfolyamainknak.
Mostmár végre örömmel jelenthetem, hogy hétfőtől minden másként lesz: lesz elég időnk jelen lenni köztetek és ezáltal tanácsainkat, ötleteinket, szeretetünket, támogatásunkat megosztani Veletek. Biztos vagyok benne, hogy ennek pozitív aspektusait érezni fogjátok.
No és persze a digisekre is sokat gondolunk hónapok óta, most végre számukra is elő tudjuk készíteni a webáruház digitális részét, így ők is válogathatnak majd polcainkról, ami külön öröm lesz számunkra.

Én is szeretném megköszönni a rengeteg kedves visszajelzést, amelyet írtatok, nagyon örülök, hogy ennyire 'átjött' mit is szeretnénk számotokra nyújtani ezzel a stúdióval és nagyon várom, hogy szombaton találkozhassunk!

Mivel ígértem, hogy rövid leszek, mostmár be is fejezem, de még egy kis személyes történetet hadd meséljek el. Talán emlékeztek, hogy a novemberi scrapbook napok kapcsán kellett egy olyan oldalt készíteni, amelyben vágyainkat fogalmazzuk meg. Így nézett ki az enyém:

Örömmel jelenthetem, hogy immáron a 2-es számú megvalósult, bár nem teljesen így néz ki (hanem sokkal szebb! XD ), de scrapbook-bolt a javából.

Ott várlak benneteket szombaton, addig is sok puszi mindenkinek!!!


Ha tetszett, oszd meg Facebookon! Csak kattints ide!

8 megjegyzés:

Timi írta...

Igazi szívből jövő vallomás volt ez! Fantasztikus dolgot műveltek, és le a kalappal előttetek! Csak így tovább csajok!
Büszke vagyok, hogy e közösség tagja lehetek!
az én vágyam mostmár az is lesz, hogy legalább egyszer eljussak ebbe a gyönyörű stúdióba, hozzátok!!!

do írta...

Szerintem is fantasztikus amit összehoztatok! Gratulálok hozzá!!! Az én vágyam is most már csak az mint Tittynek, hogy egyszer eljussak oda :DDD

eralilla írta...

Köszi szépen ezt a beszámolót! Megérdemeltétek, hogy teljesüljön a vágyatok. Kívánom, hogy sok örömetek legyen benne, még több, mint amit elképzeltetek. (S egyszer én is szeretnék eljutni oda.)

Janka írta...

Kívánom, hogy a listád többi pontja is így valósuljon meg ;)
Nem mondom, hogy könnyen ment, hisz mi tudjuk, mennyi rengeteg energiát és időt emésztett fel, de talán megérte, vagy meg fogja. :)

Szeretet és ölelés mindkettőtöknek ezért a gyönyörű helyért, pusz

Merika írta...

Tiszta szívből kívánom, hogy rövid idő alatt, a többi vágyad is így teljesüljön! Csodálatos szép dolgot hoztatok létre,rengeteg munkával, egy panasz szó nélkül.Mindig csak a jóleső fáradtság és a hatalmas öröm hallatszott soraitokból, hogy egy lépéssel megint előbbre vagytok. További sok erőt és minden jót kívánok Nektek, remélem tudunk szombaton találkozni!

DAnett írta...

Betsie, teljesen meghatott amit írál! Én - bár nem rég óta vagyok a közösség tagja - de mindig azt láttam, hogy szívvel-lélekkel és teljes erőbedobással, mosollyal szeretettel dolgozotok a scrapbook-ért a scrapbook.hu-s közösségért! És most annyira jó látni, hogy teljesül a vágyatok, és egy ilyen fantasztikus helyet hoztatok létre, és persze egy fantasztikus közösséget is! Ti vagytok az összetartó erei! Boldog vagyok, hogy részese lehetek a közösségeteknek! Nagyon várom a szombatot, hogy megcsodálhassam a stúdiót és gratulálhassak személyesen is Nektek! Puszillak Benneteket!

Szilvi írta...

Én is szeretettel gratulálok ahhoz Betsie, hogy az álmod valóra vált!
Csodálatos elképzelést valósítottatok meg a stúdióval!

Vera írta...

Gratulálok Nektek! Kívánom, hogy a többi is mihamarabb megvalósuljon! Főleg mert akkor az azt jelentené , hogy a 2-es jóóól működik! ;) :D Csodaszép amit megálmodtatok, remélem hamarosan eljutok hozzátok is! :)

Kövess minket!

Rendszeres olvasók

Kreativitás és Innováció

Látogatóink